Arra, hogy kis népek nagy írói egyéniséget adtak, volt példa elég; arra, hogy nagy irodalmat, csak egy: a skandináv. A dán, svéd és norvég nép együttvéve sincs tízmillió. Nyelve nehezen hozzáférhető. Az állam nem szegény, de nem mondható nagyon gazdagnak. Mégis megteremtette azt az irodalmat, amiről mindenki azonnal felismeri, hogy: skandináv. A francia német, orosz, angol sem egységesebb, sem nem jellegzetesebb. Organikus tradíciója van. Az átlagnívó rendkívül magas. Ahhoz, hogy valaki író lehessen, a sokszerűen bonyolult követelmények egész sora kell. Minden író külön stílus ura – a sok egyéni stílus mégis harmonikusan egybehangzik. A gyökerek mélyen a nép talajában vannak. Van egység a célokban. Röviden: nemzeti irodalom.

A világirodalomnak már a múlt században színe, sőt egyik legfontosabb színe volt. A modern irodalmat pedig nem is lehet elképzelni Ibsen, Strindberg, Hamsun nélkül. Egész sereg író vonult a regényírás mesterei közé: Jacobsen, Bang, Pontoppidan, Lagerlöf, Undset. És még állandóan olvasnak Lien, Garborgon, Jensenen, Björnsonon, Geijerstamon kívül vagy két tucat olyan írót, akit még sokáig fognak olvasni csaknem minden európai nyelven.

Kner kiadó most harmadik éve fordíttatja a skandináv elbeszélőket. Tavalyelőtt hat dán, tavaly hat svéd novelláskötetet adott ki. Az idén került sor a norvégekre: Singrid Undset, Hans E. Kinck, Olaf Duun, Johan Bojer, Peter Egge, Hans Aanrud elbeszéléseire. Jól a magyar közönség egyiket sem ismeri. Undset kezdő és gyenge kis regényét lefordították ugyan, de a „Kristin Lavransdatter”-t, „Olaf Audunssohn”-t, vagy a „Gymnadenia”-t és az „Égő csipkebokor”-t még nem. Kinck egy regénye („A pap”) nálunk is kedvező fogadtatásra talált, úgyszintén Bojer „Nagy éhség”-e. Az idősebb nemzedék stílusára jellemző Egge és Aanrud, a fiatalabbéra Duun kötete. Nálunk mind a három ismeretlen. Igaz, a norvég és a magyar irodalom nagyon távoli rokonok. A mi, egy kicsit mindig politikus és romantizáló elbeszélésünk lényegében különbözik a természetrajongó és par excellence pszichológus norvég ízléstől. Az északgermán művészetben az ember erősebben áll a környezet befolyása alatt, jobban függ a földrajzi és éghajlati körülményektől. Nálunk, ha Hamsun vagy Haukland vonzott, nem hasonlóságával, hanem idegenszerűségével vonzott. És az északi tónus csak a legritkább esetben termékenyítette meg a magyart.

Ennek ellenére a hat kötet irodalmunknak határozott nyeresége. Az írók szerepeltetése, magától értetődik, nem teljes. Hiszen legalább tíz, tizenöt olyan norvég író él, aki figyelemreméltó művek egész sorát alkotta. A válogatás azonban kitűnő, különösen pedig kitűnő maguknak az elbeszéléseknek válogatása. A fordítások jók - különösen megbecsülendő ma, amikor hamis, félremagyarázott, hibás, pongyola fordítások özöne árasztja el a könyvpiacot. A kötetek végén néhány sornyi jegyzet az író személyét mutatja be: példásan rövid és jellegzetes.

Kner kiadványai papírban, betűben, elrendezésben nálunk teljesen egymagukban állanak.

* Ez a rövid Hamvas-írás megjelent a Nyugat 1932/9-10. számában. Itt, másik írásához hasonlóan, korszerűsített helyesírással közöljük.